
Igazgatói köszöntő
Szeretettel köszöntök minden látogatót az Öcsi Hús Zrt honlapján és egyúttal meghívom Önt egy virtuális kirándulásra.
Internetes oldalunkon megpróbálunk ízelítőt adni a cégünkről és a cégünk által gyártott termékeinkről.
Az Öcsi Hús ZRt, egy családi tulajdonban lévő zártkörű részvénytársaság, amely 1993 márciusától üzemel. Kezdetben minimális választékkal indultunk, amelyet a piaci igényeket figyelemmel kisérve, folyamatosan bővitettünk.
A kitartó munkának és a jó üzlet politikának köszönhetően a kis cég fokozatosan kinőtte magát. Az induló műszaki berendezéseket is több lépcsőben lecseréltük. 1998-ban végre hajtottunk egy nagy mérvű beruházást az európai normatíváknak megfelelően, előre látva a jövőt. 2002-ben a Széchenyi terv segítségével, korszerűsítettük a pácolási és a csomagolási technológiánkat.
Folyamatosan minden évben gépberuházásokat hajtunk végre az éves eredmények függvényében. Az üzem az ISO 22000/2005 minőségirányítási rendszert folyamatosan működteti. Az üzem dinamizmusára jellemző, hogy 16 fővel indultunk és jelenleg 55 fővel dolgozunk.
Cégünk fő erőssége: műszaki lehetőségeit tekintve a nagyüzemekkel felveheti a versenyt, ugyanakkor szervezeti felépítésünk, szervezettségünk kisüzemi, családias, alacsonyabb költségszintű. Ezáltal áraink és termékeink versenyképesek.
Jelentős cégünk Oroszországba történő exportja. Az üzem exportszáma: HU-176. Az üzem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Mátészalkán található. A vállalkozás csak kimondottan húsfeldolgozással foglalkozik, vágóhíddal nem rendelkezik.
Szeretettel várjuk, hogy megkeressen minket és remélhetőleg a közeljövőben a megelégedett vevőink között üdvözölhetjük.
A jó együttműködés reményében,
Üdvözlettel: Zemlényi Tibor vezérigazgató
